komplex egészségturisztikai fejlesztése
Kaposvár
Épül!

Polgármesteri köszöntő

Kaposvár épül - Újjászülető fürdővilág

A város fejlesztésére, valamint turisztikai vonzerejének növelésére irányuló lépéseink egyike a teljes egészében megújuló  Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő komplex egészségturisztikai fejlesztése. A mintegy 750 millió forintos Európai Unió támogatásával végzett bővítés és felújítás révén több ezer négyzetméterrel bővül ez évben a Kaposvári Uszoda és Gyógyfürdő területe, az eddigi öt helyett 14 medence, köztük a fedett élménymedence, új termál-, víz alatti gyógytorna-, súlyfürdő- és terápiás medence is várja majd a látogatókat.

A komplex egészségturisztikai fejlesztés során a kaposvári fürdő országos jelentőségűvé válik, amely egyaránt szolgálja a szórakozást, a pihenést, a gyógyulást és a sportot. Célunk, hogy az ide látogató valamennyi korosztály számára tökéletes kikapcsolódási lehetőséget biztosítsunk, és segítsük őket az egészségük megőrzésében.

3,5 milliárd forintért olyan gyógyfürdőt építünk, amely vonzerejével a turizmus egyik bástyája lehet. A munkálatok befejeztével 2010 őszétől megnyitja kapuit az újjászületett fürdővilág.

A fürdőberuházás része Kaposvár komplex fejlesztési programjának. Ennek keretében végéhez közeledik a városközpont megújítása, aminek révén szinte minden elemében megszépül és megújul a Belváros. Márciusban megkezdődött az AGORA-program 1,8 milliárd forintba kerülő kaposvári projektje, amelynek révén – az 1979-ben épült Együd Árpád Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola átalakításával – 2011-re új kulturális centruma lesz a városnak. Az önkormányzat által létesített Keleti Ipari Park zöldmezős, nagy területigényű beruházásokat tett lehetővé. Ez a munka is megindult, a munkahelyteremtés jegyében – uniós segítséggel – ezzel is erősítjük a város vállalkozásvonzó karakterét.

Beruházásaink eredménye, hogy Kaposvár és a régió fejlődőképes, megtartó ereje nő, és egyaránt képes kiszolgálni az ide látogatók, a magának működési terepet kereső vállalkozói szektor és az itt élő emberek igényeit.

 

Szita Károly

polgármester

 

Kaposvár
Belváros Kaposvár Belváros
Kaposvár
Agóra Kaposvár Agóra
Kaposvár
Virágfürdő Kaposvár Virágfürdő
Kaposvár Kaposvár